Az élet alapjában véve egy hosszú vonatút; suhanunk keresztül szépséges tájakon és sötét alagutakon, olykor megállunk, hogy pihenjünk, majd indulunk tovább. Megyünk, száguldunk vagy éppen vánszorgunk a végtelenség felé, míg egy napon leszállunk és a vonat nélkülünk megy tovább.

Egyszer minden utazás véget ér és akkor mindannyian leszállunk a megfelelő állomáson. Az utazás azonban olyan, mint egy üres papír. Nincs rajta semmi, ránk vár, hogy fessünk rá. Arra vár, hogy felkapjunk egy ecsetet és alkossunk, tegyük színessé, tündöklővé úgy, ahogy akarjuk. Mindenki olyannak festi meg a lapocskáját, amilyen ő maga. Lehet fekete, fehér, tarka, hideg vagy épp meleg színekben gazdag, bármilyen. Olyan a világ, amilyennek látjuk és mindenki másképp látja. Pont ez a szép benne. Ahány ember él a Földön, annyiféleképpen tekinthetünk a világra, melyet birtoklunk.